Monday 30 May 2011

Minek nevezzelek?

Otthonos az anyanyelvünkön kifejezni, megosztani a gondolatainkat. Amikor ismerkedünk egy más nyelven alkotott fogalommal, amikor még nem sikerül teljesen beillesztenünk a saját gondolataink közé, befogadnunk és könnyen használhatóvá szelidítenünk, mint frissen jött jövevényt az anyanyelvén szólítjuk.
(A fotó wiki.)


De amikor már megbarátkoztunk vele, sokféle vonatkozásban használjuk és képeket társítunk mellé, akkor igazán befogadjuk és új nevet adunk neki. Azt javaslom, hogy nevezzük az e-learninget magyarul, magunk között hálózatalapú vagy egyszerűsítve hálózatos tanulásnak. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra. Célzunk az interNETre, azaz a világhálóra magára, s a HÁLÓZAT -ra, mint koncepcióra is. Arra a hálózatra, amibe azonos érdeklődésű, érdekű csoportok -itt most tanári, tanulói csoportokra gondolok ipeg- manapság sokszor a világháló segítségével szerveződnek.
Az "e-learninget" éppen az különbözteti meg a a korábbi digitális technikákat alkalmazó oktatási módszerektől, hogy a világháló eszközeire épít elsősorban: az ott spontán halmozódó tudásra, és a világháló adta sokféle kapcsolattartási lehetőségre. Ezért az e-learning egyszerűen AZONOS a hálózatos, együttműködésen alapuló oktatással, tanulással. Nem így van? :)

Sunday 29 May 2011

LMS, LCMS, Moodle, IKT

LMS: learning managment system
LCMS: learning content managment system
IKT: információ és kommunikációs technológiák

Megőrülök a mozaik szavaktól. meg attól, h keresnem kell, hogy mit is jelentenek...
Szóval mi a különbség a Moodle és a korábbi keretrendszerek között?

  • A fórum?
  • A hallgatói aktivitás naplózása?
  • A hallgatói blogok lehetősége? 
  • egyszerűbb tartalom publikálás?
Nehézségek:
A blog meglehetősen szegényes: egyszerűen, megosztva szerkeszthető, kommentelhető honlapok lebegnek lelki szemeim előtt.....
ahogy elnézem, a tartalomszerkesztésre minden mást használunk, de nem Moodle-t, a fórum elég jól működik, de video konferenciára megint valami mást használunk

Ime itt egy oktatási modul a Moodle-ben. Hát ezeket az oldalakat mi nem szerkeszthetjük és kommentelhetjük közvetlenül, azaz a tanuló a tudásfelépítés aktív résztvevőjévé korlátozottan válhat, a keret adta lehetőségeken belül....

emotikont viszont ide nem tudok betenni...:(

Viszont Irma blogjából könnyen ide tudom varázsolni az e-learning kompetencia virágot, íme:


Mi az egyetemen az elemzésre, megértetésre és a szintetizálásra tesszük a fő hangsúlyt és azt is értékeljük elsősorban...

Lehet persze, hogy a kollégák nem értenek ezzel a sommás itélettel egyet.

Minden kezdet nehéz....

Már vagy egy fél éve sikeresen halogatom a feladatot: készítsek nyilvános blogot és azon osszam meg gondolataimat az e-learningről. Csakhogy hogyan osszam meg azt, ami nincs? Pontosabban, hogyan osszam meg azt, ami rögtön elszalad a fejemből, mihelyt a nyilvános oktatási blogom elindításának lehetősége átvillan az agyamon. Pedig szeretem az e-learninget, sőt, környezetemben én vagyok a leglelkesebb híve, sőt másokat is rábeszélek arra, hogy ismerkedjenek vele. De el sem tudom képzelni, hogy mi közérdekűt tudhatnék írni valami olyasmiről, amihez nem értek. Amiben igencsak  nehézkes vagyok a saját hallgatóimhoz, gyerekeimhez viszonyítva. Meg lehet, hogy a kortársaimhoz viszonyítva is. Megszoktam, hogy sok mindenben gyors vagyok, kreatív és eredeti. Kitünő tanuló voltam valamikor. Most nem vagyok az. És nem szeretek botladozni, vánszorogni, bukdácsolni, elakadni s főleg nem szeretném ezt másoknak megmutatni.

No de megfutamodni sem szeretek. Ezért legyen: lépésről-lépésre követve az útmutatót, csak sikerül valami magam számára is elfogadható minimumot összehozni. Az első bejegyzést létre hozni. És hogy a lelkizésen túl is legyen tartalom, ide másolom a Prompt. kft. oktatási anyagából a blended learning frappáns leírását:

blended learning - kevert képzés
Olyan vegyes módszerű tanulást jelent,amely ötvözi magában a tantermi oktatás és az internetes távoktatás legjavát. Jelenthet olyan tanulási rendszert, amelyet tudatosan terveztek annak érdekében, hogy hatékonyan integrálja az adott helyzethez legjobban illő módszereket (ideértve az információs és kommunikációs technológiákat), mint az IKT-val támogatott oktatás elemeinek alkalomszerű bevezetését, változatlanul hagyva a konzervatív oktatási szerkezetet és megközelítést.


kép forrása: http://www.humanext.com/e-learning.html


Hm. "változatlanul hagyva a konzervatív oktatási szerkezetet és megközelítést."


Ehhez képest az e-learning a megközelítést, s következésképpen az oktatási szerkezetet is megváltoztatja:


e-learning:
Olyan tanítási/tanulási mód, amelyhez a technológiai hátteret az információ technológia, a számítógép és a számítógépes hálózatok szolgáltatják.


Tehát az e-learning magyarán mondva hálózat alapú képzési forma?

Perspektívák

A TED előadásokat is az e-learning kurzusnak köszönhetem. Elgondolkoztató, szórakoztató, remek anyagok. Ugyan nem e-learning, de interaktív könyvet mutat be a következő video, amit áprilisban töltöttek fel. Al Gore új digitális könyve, amit e-book olvasón és okos telefonon is élvezhet, aki megengedheti magának. Különösen tetszik a lapozás imitálása. Vagy az interaktív térképek. Vagy az, hogy az egyik oldalra ráfújva méri, h mennyi energiát termelünk - talán...

Nem hinném, ha nem látnám....
Mike Matas: A next-generation digital book | Video on TED.com

Mike Matas: A next-generation digital book | Video on TED.com